Tegnap - remélem utoljára - arcul csapott Marokkó sötét arca. Már múlt héten az egyik lakótársam szólt, hogy eltűnt 300 dirhámja, de akkor csak azt gondoltuk, hogy nem találja sehol. Tegnap este vettem észre, hogy eltűnt tölem is kb 1000 dirhám és legalább 50 Euró. Nem tudom bebizonyítani, hogy ki volt, de van egy nagyon-nagyon erős sejtésem. Az egyik FCC-s srác öccse szokott nálunk héderezni. Nem is értettük miért jön, de nem akartunk bunkók lenni. Mikor kiderült, hogy a csávó feljárt hozzánk, kiderült, hogy a többi FCC-s arc nem is tudott a dologról. Plusz a srác már kb egy hónapja kikerült a család látóköréből, "nem tudnak róla semmit".
Ez a lopás viszont azt jelenti, hogy nem kell a sok szuvenír miatt bajlódnom. Azt a pénzt arra szántam, hogy kicsit bevásárolok az otthoniaknak. Innen üzenem, hogy radikálisan csökkenteniük kell az elvárásaikat ajándékok terén.
A fogadás a követségen nagyon érdekes volt. Az ott dolgozók nagyon kedvesek voltak, nagyon jól éreztem magam. Az este során a legtöbbet az Országgyűlés elnökének biztonsági főnökével dumáltam. Nagyon jó fej volt, kicsit be tudtam pillantani egy másik világ mindennapjaiba. Egy biztos, sokat utazik, de nagyon sokat is dolgozik. A követséggel kapcsolatban azonban több dolog sem világos számomra. Az épület nagyon szép, az európai és a marokkói építészeti elemeket egészen harmonikusan ötvözi. Azonban az egész épület inkább egy udvarházra emlékeztet. Egy udvarházra, aminek a nagy része repi célokat szolgál. Este mindenki elhagyja az épületet. No de akkor mi az istennek kell a feszített vizű medence a kertbe? Ezeket az állami kiadásokat sosem értettem. Szerintem a nagykövetség által kifejtett tevékenységet egy 150 nm-es irodában is ki lehetne fejteni. Na jó, kéne egy puccos tárgyaló, ahol lehet villantani. De hogy mi az fenének egy ekkora hodályt fenntartani, arról fogalmam sincs. A fogadás arra is rádöbbentett, hogy nem lehet büntetlenül másfél hónapon keresztül 3 idegennyelven élni. Kb. egy óra folyamatos magyarul beszélés után észrevettem, hogy kezdek fáradni. Nagyon kellett figyelnem arra, hogy mit mondanak, és hogy hogyan válaszoljak. Komolyan kicsit ijesztő volt, hogy ilyen hamar ilyen nagy változás áll be az ember fejében. A közelgő pánikot marhapörkölttel uborkasalátával és némi vörösborral próbáltam elűzni. Az i-re a pontot egy kis erdélyi dugi-szilvapálesz tette fel. Köszönet annak, aki megkínált.
Az követségi este után egy újabb búcsú páré következett Taqadumban. A szar a dolgoban az volt, hogy néhányan már nem tudtak hazamenni az este, úgyhogy a szobámat meg kellett osztanon egy szenegális csávóval, aki bár kedves, de nagyon horkolt. Amúgy mindenki kész van itt a lopás história miatt. A marokkóiak szégyent éreznek - sajnálom őket, nem ők voltak, de jogos. Az európaiak pedig csak hüledeznek. Hát igen az élet nem habostorta. De ezt hogy fordítom la a lakótársaimnak...?
