Igen, ma megdőlt a mercis rekord. Már írtam, hogy egy Berlingoba, vagy valamilyen kisteherautóban voltunk 12+1-en. Ez a mostani kicsit látványosabb volt. Hogyan is fér be 9 ember egy ezerkilencszáznyolcvanvalahányban gyártott Mercibe? Egyszerű: Hátul 5 ember, ilyenkor már valaki valakinek az ölében - jó esetben egy ember csak. Ami igazán vicces az az elől lévő négyes. Az anyósülésen és a két szék közötti téren osztoznak ketten - ez már megszokott. Ami az újdonság, az a vezetői ülés megosztása. Ez úgy történik, hogy a vezető kicsit középre húzódik, és aki új beszálló, az magára rántja az ajtót, és majd csak lesz valahogy. Emiatt a vezető kb 45 fokos szögből éri el a pedált meg a volánt, de hát ugye a rutin meg az évek.....
Amúgy kicsit elhallgattam, ami azért is történt, mert most döbbentem rá, hogy már majdnem egy hónapja vagyok itt, és kezdenek a dolgok rutinszerűvé válni. Tudom, hogy mit, hol fogok ebédelni, bejárok a könyvtárba, meglettek a jól begyakorolt útvonalaim.
Ma hulladék fából csináltunk egy asztalt egy helyi ács segítségével - na jó, ő csinálta, mi meg néztük, meg néha odaengedett minket is. Nagyon jól sikerült. Hihetetlen, hogy mennyi mindent nem használunk fel odahaza. Itt nincsen szevrezett szelektív hulladékgyűjtés, mégis a hulladék legtöbbször nem vész el, csupán átalakul. A piacon használt ruhák tömkelege, elképesztően olcsón - lehet, hogy már írtam, a nepáli gyapjú pulcsimért fizettem 13 dirhámot, ami rossz váltási arányokkal számolva 351 forintra jön ki. Azonban ez a jó világ csak a szegénynegyedben van, ha innen kilép az ember, akkor már fizetni kell a dolgokért.
Mostanában dolgozom egy cikken, azon járnak a gondolataim. Ha befejezem, remélem, újra többet írok.
A következő napokban teszek fel megint képeket.
