Ezt a bejegyzést otthon gépeltem, de mivel ott nincs net, ezért két nappal később rakom csak fel. Ez lesz sajna a módi, inkább a címben tüntetem fel a sorok születésének idejét, aztán amint tudom, felnyomom a netre.
Első bejegyzés Rabatból. Tegnap érkeztem meg a városba, ami teljesen hasonlított egy európai nagyvárosra, egy kis arab hangulattal. Mikor leszálltam a vonatról egy kicsi, ám annál impozánsabb pályaudvar fogadott, amelynek 4 vágányára egy kétszintes épületet húztak fel. Persze ahogy a közhely mondja, nem a cél a fontos, hanem a megtett út: a repteret elhagyva eléggé hardcore, a Ferihegyről befelé vezető utat simán kenterbeverő tripben volt részem. Néhány nyomornegyedet átszelve olyan állomáson álltunk meg, ahol este a peronon egyszerűen nem volt világítás, kicsit kísérteties is lett tőle az egész kép. Aztán egy idő után rájöttem, hogy az ONCF (marokkói MÁV) nem pazarolja ilyen dolgokra egy vidéki állomáson sem az energiát, ez csupán a fontos városok nagy állomásainak privilégiuma.
Megérkezve tehát ebbe a csili-vili központba, már-már kezdtem elfelejtkezni arról, hogy Marokkóban másképp kell értelmezni középosztály fogalmát. Vagy az ember szegény, vagy nem, akkor viszont gazdag. Ez érvényes a mi életünkre, és vendéglátóinkéra is. Az FCC (Forum Communication de Culturel) olyan fiatal önkéntesekből áll, akik egyetemet végeztek, vagy végeznek. Nem tudom, pontosan miből van az egész projektre pénz, mert a mi havi 100 Eurónk nem hiszem, hogy elég lenne az egész cuccra, de ha így jobban belegondolok, még az is lehet.
Az “ösztöndíj” felhívásban még az állt, hogy családoknál fogunk lakni, de ma már kezdem áldani a sorsot, hogy egy közös kis lakást kaptunk. Ez a lakás van kb. 50 m2. Van egy négyszögletes előszoba, ahonnan nyílik 3 szoba, amiben helyet kaptak a matracaink. Ezt két pokróc és egy párna egészíti ki. Ehhez jön hozzá a hálózsák, amit hoztam. Áldom a sorsot, hogy megtaláltam a nővérem thermozsákját! A lakás ugyanis természetesen nem ebben a már-már nyugati idillben kap helyet. Innen mintegy 10 perces taxi viszi ki az embert a Yousoufia városnegyedbe, ahol élnek azok, akik nem gazdagok. Sajna meleg vizünk ma sem lett. Talán a héten kapunk egy új boilert, de itt azért kicsit más ritmusban mennek a dolgok. Az embereket a legjobb szándék fűti, de sokszor kifolyik az idő a kezükből, mint a homok. Ma melegítettünk vizet, és meleg vízben kispohárral “zuhanyoztunk”. Kellett nagyon, mert fűtés az nincs, és a hőmérséklet eléggé le szakad esténként, ma sincs kinn több 10 foknál. Mivel az nyári hőség miatt az ablakokon nem süt be a nap, a lakásban sincsen több 14 foknál. Este a szobában után is látszik az ember lehelete.
Ma voltunk benn a városban, besétáltunk a Medinába, ami nem nagy, de van itt is souk, meg minden ami kell. Mivel itt megünneplik a Próféta születésnapját, ezért ma mindenki kinn volt az utcán, ezért nem nagyon lehetett mozdulni a Medina frekventált részein. Több arca van ennek a városnak. A kormány negyed, és a belváros nagyon színvonalas, de az ember a Medinában, illetve nálunk Yousoufiyában látja, hogy hogyan élnek az igazi Marokkóiak. Ez alatt a két hónap alatt mi is meg fogjuk tapasztalni. Lassan éjfél fele jár, mára befejezem, folyt.köv.
