Tegnap este érkeztem meg, sok kicsi darabban. Néhány darab szerintem még mindig Marokkóban maradt, de ez már csak ilyen.
Megvalósítottam, amiért mentem? Nem, az arabot nem sikerült úgy elsajátítani, ahogy akartam.
De akkor megérte? Teljes mértékben. Ezt a trippet turistaként sosem lett volna esélyem megtenni. Néha oda kell menni, és ott kell élni, ha az ember tényleg meg akar ismerni és megérteni egy másik helyet kultúrát, vallást, népet stb.
Fantasztikus két hónapon vagyok túl, sajnos az élményeim egy része fért csak bele a blogba. Remélem, szereztem egy két jó percet annak aki olvasta. Sok barátot szereztem kinn, sikerült egy kicsit jobban megértenem, hogyan is működnek az emberek ebben az afrikai muszlim országban. Kicsit jobban csak, hiszen e két hónap arra is megtanított, hogy sose értékeljem túl a saját tudásomat. Ez a két hónap egy nagyon jó benyomást adott, de még távolról sem merem azt mondai, hogy akkor most már aztán nagyon vágom, mi is az a Marokkó. Ennek ellenére egy ideig nem megyek vissza. Most ez nagyon jó volt, de hagynom kell ülepedni, mielőtt újra odamennék.
Egy dolog azért megnyugtató. Visszavárnak a barátaim Rabatba. Köszönet mindenkinek, aki segített ebben a kalandban, és köszönet Marokkónak azért amilyen.
Az előző két utam után még nem mertem ezt mondani, de most már merem idézni a Casablanca utolsó sorait:
This is a beginning of a beautiful friendship.
Köszönet Marokkó, a jóért, a rosszért, mindenért.
