Elképesztő, hogyan repül az idő. Már csak 10 napig leszek itt. Kicsit megijeszt, félek visszamenni. Egyrészt sok lesz a meló. Ez annyira nem aggaszt. Inkább az lesz a fura, hogyan fogok visszaszokni az otthoni keretek közé.
Nem tudom leírni mennyire más itt az életem, mint otthon. A legalapvetőbb dolgoktól a legszofisztikáltabbakig mindenhol van egy kis eltérés. Már annyira kezdtem megszokni, hogy most egy kicsit megijedtem.
Tegnap megint megnéztük az óceán parton a naplementét, aztán soukoltunk. El kell kezdeni megvenni a souvenireket. Ez azonban nem felhívás táncra, hogy akkor Dani, nekem kéne két kiló instant teve! Már idefelé sem nagyon fértem be a bőröndbe, nem tudom, mi lesz hazafelé. Itt kell majd hagyjak néhány dolgot, nem vitás. De mit? A cserép dobot? A speckó marokkói söröskorsót? Vagy a bőrpuffot? Kérdések, amelyekre választ kell találnom.
Még maradt 10 nap, ezt ki kell használni! A munka és szórakozás optimális elegyét kell megtalálnom. Érzem, a mal d'Afrique-ot milyen könnyű megkapni.Most kicsit összetolultak a dolgok, de kezd tisztulni a kép.
Egy azért biztos, Kiss J. Lászlónak igaza volt, de most egy országon belül alkalmazom: itt is meg van a nem egyidejű rendszerek egyidejűsége. Itt a szakrális monarchia és a parlamentáris demokrácia egyszerre van jelen. Ezeket a sorokat az Agdel negyed egy teljesen nyugati kávézójából írom, fényévekre, és lehet, hogy csupán néhány kilométerre attól a helytől, ahol öngyilkos lett egy fiatal lány, mert hozzáadták ahhoz a férfihez, aki megerőszakolta. Az új reformok és az új kormány is kettős érzetet kelt a dinamika és a változatlanság egy egész fura elegyét. Vajon hol lesz ez az ország 5 vagy 10 év múlva? Célra vezet-e a "fontolva haladás", vagy ez is csupán a kormányzó elit egyik stratégiája? Több a kérdésem, mint amikor jöttem, a válaszok pedig sajnos még mindig váratnak magukra.
