Először is mindenkinek szeretném megköszönni a jókívánságokat, nagyon jól esett, hogy ennyi embernek írta ki a Facebook, hogy szülinapom van!
A jeles napon ellátogattunk Mohammediába, ami egy kis tengerparti város nem messze Casablancától (Dar al-Beida). Amúgy semmi extra nincs azon a helyen, 100%- hogy nem fogok visszamenni oda, ha csak nem muszáj. Viszont az újdonság az volt, hogy életemben először egy napsütéses tengerparton töltöttem a szülinapom. Ez mindenképpen király mulatság egy februári gyereknek.
Tegnap Mubarak (alkesz, de már nem, mert a gyomra nem bírja, szomszéd, maraton edző és ápoló) elhívott minket a Mohammed V. színházba. Már láttam ilyet TV-ben, de most élőben is szerencsém volt a hetente megrendezett népzenei rendezvényhez. Ez kicsit másképp zajlik, mint ahogy azt egy európai elképzeli. kb délután négykor kezdődik a program, és olyan nyolcig tart. Ezalatt a színpadon 3-4 dal előadása után egymást váltják a helyi népzenei együttesek. Mellesleg nagyon érdekes zenéket lehetett hallani. Az erősítés extra durva, egyrészt a rossz minőségű felszerelés, másrészt a közönség miatt. Na itt érkeztünk el az egyik sajátossághoz. Ez a hetente megrendezett dolog ugyanis ingyenes, viszont nagyon népszerű. Tömve volt a 3 szintes színház. A program alatt viszont nagy a jövés-menés, gyerekek szaladgálnak, mobiloznak. De nem csak a dalokról készítenek videót emlékbe, hanem ha hívás van, akkor fogadják, dumcsi, össznépi összeborulás. Ezért van szükség a csutkára hangosításra, mert akkora az alaphangazavar, hogy el kell nyomni. Mondjuk emiatt még nagyobb lesz, de mindegy. Mivel késve érkeztünk, ezért csak a sorok mellett tudtunk leguggolni, és úgy nézni, rögtön meg is szólítottak helyi fiatalok, hogy mi jót csinálok én itt a nagy NEW YORK feliratú pulcsimban egy olyan rendezvényen, ami legalább volt annyira kulturális, mint vallási. A dalok nagy része ugynanis vallási témájú volt, és a lányok 90%-a kendőben volt. A nagyon istenes nóták alatt az egész közönség állva énekelt a színpadon állókkal. Mubarak azonban nem nyugodott, idegesítette, hogy szegény magyar csókának nincs helye, talált is nekem egy széket az első sor közepén. Tört némettel odatessékelt, majd közölte, hogy a miniszter mellett szerzett helyet, és hogy üljek le. Nem akartam, de győzött a marokkói rábeszélőke. Mikor leültem elegáns kapucnis pulcsimban a miniszter mellé, épp egy kamera vette. Érdekes véletlen, de mikor behuppantam mellé, a kamera valahogy elfordult rólunk, és már prominense embereket kezdett venni. Hiába, egy miniszter is előbb utóbb uncsivá válik. A hatalom közelsége mintegy 10 percig tartott. Valahogy megüresedett egy hely a második sor szélén, amit 20 perccel azelőtt nem akartak átadni. Győzött a józan ész és némi politika.
Amúgy otthon azon gondolkoztam, hogy itt az iszlám világ nyugati csücskében a vallás a zene és a kultúra milyen jól megfér egymás mellett. Pont este beszélgettünk Yusuf Islamról, aki az iszlám felvétele után nem sokkal abbahagyta a zenélést, mert az ő iszlámértelmezése szerint a szórakoztatásra játszott zene ellenkezik az iszlám előírásaival.(Bár néhány éve újrakezdte a zenélést, hát igen, a popszakma rosszabb mint a maffia, nem ereszti az embert.) De most jöhetnék az egykori tálib Afganisztánnal is. Ehhez képest tegnap a népi kultúra és az iszlám vallás keveredésének, és házasságának csodálatos példáját, aminek fontosságát az új iszlamista kormány minisztere jelenlétével csak tovább erősített. Ezek a dalok itt a kultúra-vallás szerves részei, amiket inkább megőrizni akarnak, mint elnyomni. Részemről csak támogatni tudom.
Még egy gyors, hazafelé menet megint rekordot döntöttünk: 13-an - 12, plusz egy 2 éves baba - ültünk egy taxiban. Ez most nem merci, hanem egy Berlingo volt. Elrendezés: Vezető, plusz két ember elöl, 5 ember hátul az ülésen, plusz 4 ember a csomagtérben sámlin, plusz itt volt a baba is, meg én is. Kiszállni egy ilyen kocsi csomagteréből egy darabban, és kiegyenesíteni a hátat - megfizethetetlen!